Büszkék vagyunk
2025. november 12-én az iskolánkat 2. és 4. osztályos tanulóink közül ketten-ketten képviselték a kosdi Arany János Általános Iskola által szervezett „Aranytoll” helyesírási versenyen. Idén először került megrendezésre ez a vetélkedő. Nem tudtuk mire számíthatunk, hogyan készüljünk, rettenetesen izgultunk.
Andi néni nagy izgalommal és szeretettel fogadott minket. A feladtok megoldásra 45 perc állt rendelkezésre, de már előre bocsánatot kért, hogy olyan sok és nehéz feladatot állított össze számukra. Biztosított arról is, hogy üres kézzel és üres hassal senki nem távozik Kosdról.
A verseny alatt nagyon elfáradtak, sok és nehéz feladatot oldottak meg lurkók. A feladatok kijavítása alatt játékokkal és finomságokkal kedveskedtek nekünk. Itt már tudtuk, hogyha nem érünk el helyezést, akkor is egy nagyon jó napot tudhatunk magunk mögött. De mégsem kellett ennyivel beérnünk, mert a 2. és a 4. osztályos kategóriában is magunknak tudhattuk a 4. helyezést. 2.-ban Gerák Gréta, 4.-ben pedig Jobbágy Petra érte el ezt.
Nagyon büszkék vagyunk mind a négyükre, hiszen erős volt a mezőny, 6 település tanulóval szemben bizonyítottak!
Puskás-Fehér Edina kísérő, felkészítő pedagógus
