Gratulálunk!

 1. helyezés a kosdi komplex versenyen
Idén november 12-én ismét megrendezték Kosdon az Arany-napok keretében a hagyományos, felsős komplex versenyt. A négy fős csapatok angol nyelv, fizika–matematika, magyar, rajz, természettudományok és történelem témakörökben mérték össze tudásukat az iskolában eddig tanultakból.
A megmérettetésre hat település huszonkét csapata gyűlt össze, iskolánkat nyolc fő képviselte. Előzetes feladatként Arany János egy-egy balladájának szereplőiből kellett csapatnevet választaniuk: így négy fő, Juhász Tamás, Geszti Milán, Juhász Emma és Gyöngyösi Réka Ágnes asszony mosodáját „üzemeltette”, másik kvartettünk, Glózik Natasa, Prohászka Endre, Péterfi Mira és Juhász Nóra Bárczi Benő Barátai Bt. néven vett részt.
Az egész délelőtt folyamán zajló megmérettetésben
csapataink helyt álltak: Ágnes asszony mosodája a 8., míg Bárczi Benő Barátai Bt. az 1. helyet érték el!
Szívből gratulálunk nekik, büszkék vagyunk rájuk!
Köszönjük a szervezőknek a feladatokat, vendéglátást és a kísérőknek szervezett szakmai bemutatókat! Külön köszönjük iskolánk pedagógusainak mindennapi munkáját!
Szádoczki Bálint kísérő és felkészítő tanár